fbpx
Mi ez a BB krém mánia?

aug 1, 2017

Aki A-t mond, mondjon B-t is – a nagy BB (CC, DD, EE) krém őrület

Elemből találunk AA-t, AAA-t, krémből pedig BB-t, CC-t, DD-t és EE-t.

A BB rövidítés az angol Beauty Balmot, vagy Blemish Balmot takarja. Amit magyarra fordítva talán szépség balzsamnak, vagy „hibajavítónak” nevezhetünk.

Az első BB krémeket Dr. Christine Schrammek bőrgyógyász fejlesztette Németországban, aki lézeres kezelések eltüntetésére keresett megoldást még az 1960-as években. Azonban az elterjedésére még picit várni kellett.

A formulára az 1980-as években figyeltek fel Dél-Koreában. Ázsia ezen részén élő nők arcápolási rutinja hét lépésből áll, amely hosszú időt követel, azonban a BB krémmel lerövidíthették ezt. Az ottani BB krémek – összetételüket tekintve- különböznek a nálunk kapható társaiktól. Az ott élő nőknek fontos az arcszín fehérítése, ezért a koreai termékekben az erre szolgáló formula is megtalálható. Némely koreai márka külön férfiak számára kifejlesztett BB krémet is forgalmaz.

A színpalettát tekintve minden forgalomban lévő BB krémnél az alapozókhoz képest szűkebb a választási lehetőség, hiszen a krém különleges képessége, hogy a felvitel után jelentkező oxidációs folyamatának köszönhetően, alkalmazkodni tud a bőr színéhez.

Koreától nyugatra jóval később, 2010 körül tört be ez a szépség krém, az Egyesült Államokba pedig 2011 körül érkezett meg, és azóta is folyamatosan hatalmas népszerűségnek örvend a gyakorlatilag minden egyben arckrém és sminkhibrid. Amiért gyorsan megszerethető: hat különböző kence tartalmát és tulajdonságát ötvözi, hiszen az arckrém, primer, napvédő, bőrápoló, korrektor és alapozó hatását egyesíti. Nyáron különösen nagy vásárlói tábora van, mert kisebb fedést ad, mint egy hagyományos alapozó. De természetesen télen is a neszeszer remek darabja lehet, ha az alapozót egyébként sem annyira kedveled.

A BB krém mögött az ötlet, hogy arcmosáson kívül másra nincs is szükség, csak ezt feltesszük és már indulhatunk is, megspórolva magunknak a hosszú bekenem, felszívódik, rákenem mással, felszívódik és megint felteszek egy újabb terméket procedúrát.

De nézzük tovább a dupla betű kombinációkkal elnevezett krémeket.

A CC krém, azaz Color Correction, magyarul szín javító, amely újabb generációs, bőrtónus-kiegyenlítő, könnyedebb fedést biztosító változata a BB krémnek.
A DD krém is, amely rövidítés a Daily Defense, Dynamic Do-All szókapcsolatokból jött létre. Ezt hívhatjuk napi védelmet adó krémnek, ránctalanít, fed és hibákat tüntet el, pont mint a BB krém. De ezzel nem áll meg a betűduplázással jelölt krémek sora.

EE krém is létezik már, amely az Even Effect Skintone Correctort foglalja magában, azaz a teljesen egyenletes bőrtónusért felel. Ez már majdnem ugyanolyan fedő tulajdonságokkal rendelkezik, mint az alapozó.

Fantastic Fiction: vajon lesz-e FF krém a közeljövőben.

Ha tetszett cikkünk iratkozz fel hírlevelünkre. https://glamoriginal.hu/

Kövess minket:

Facebook

Instagram

Youtube

Forrás: www.webmd.com